Bővíteni kell a családokat támogató intézkedéseket-európai biztosokkal tanácskoztak az RMDSZ Nőszervezetének képviselői

Ingyenes bölcsődei és hosszított programú óvodai oktatás, a meleg ebédet is biztosító délutáni iskolai foglalkozások, vakációs programok elérhetővé tétele, a gyermekgondozási támogatások nagyszülőkre való átruházhatósága, valamint a nagycsaládosok kiemelt energiaár támogatása valamennyi tagállam szintjén – ezekkel a konkrét intézkedésekkel kell kibővíteni az eddigi szülői-, apasági- és gondozói szabadságokra, valamint rugalmas munkafeltételek bevezetésére vonatkozó európai 2019-es irányelveket. Ezt fogalmazták meg az RMDSZ Nőszervezet képviselői az Európai Néppárt Nőszervezet Őszi Akadémiáján Kolozsváron, ahol Mariya Gabriel és Suica Dubravka európai biztosokkal tanácskoztak. A beszélgetésen az RMDSZ családpolitikai eredményeiről és további prioritásairól Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, Horváth Anna, az önkormányzati főosztály ügyvezető alelnöke, illetve Crăciun Adél, az Országos Fogyatékosságügyi Hatóság alelnöke tájékoztatták a demográfiáért és demokráciáért felelős Suica Dubravka biztost.

„A Bizottság szakjelentéseiben is jelzett súlyos európai demográfiai problémákat csak úgy lehet megállítani, ha a gyermeket nevelő családok válláról tartósan átvállalunk bizonyos anyagi terheket. A gyermekvállalási hajlandóság akkor fog növekedni, ha a tagállamok konkrét intézkedései, például az ingyenes oktatási és gondozási szolgáltatások kiterjesztése által csökkentjük annak lehetőségét, hogy a gyermekvállalás- és nevelés hátrányosan érintse az európai fiatalokat” – összegezte Horváth Anna a találkozót követően.

Mariya Gabriel innováció, kutatás, kultúra, oktatás és ifjúsági ügyekért felelős biztost Kovács Irén Erzsébet szenátor, Kacsó-Doboly Izabella ifjúsági államtitkár, Oláh Emese kolozsvári és Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester, illetve Antal Melánia, a Kolozs Megyei Nőszervezet ügyvezető elnöke kérdezték a szakoktatásról, az anyanyelvi oktatásról, a fogyatékkal élő gyermekek uniós szintű támogatási lehetőségeiről, az ifjúság európai évének folytatásáról, valamint a 2023-ra tervezett készségek európai évének prioritásairól. Ugyanakkor javasolták a nők és fiatal lányok készségfejlesztésének célzott támogatását.

Mariya Gabriel biztos tájékoztatta a résztvevőket arról az Erasmus Plus programról, amelyben a fogyatékkal élő tanulóknak is lehetőségük van külföldön tanulni és tapasztalatot szerezni, és eközben egy kísérő utazhat velük, aki segíti a mindennapjaikban.

Spread the love