Székely Kriszta: Nők napja az RMDSZ-ben

2013-09-30


Ezzel a megállapítással egyáltalán nem kívánom lebecsülni a szombati rendezvény jelentőségét, ellenkezőleg! Úgy vélem, a szervezet létrejötte nem afféle megkésett feminista mozgalom a politikai világban macsó szervezetként elhíresült, megmosolygott RMDSZ-en belül, hanem (kései) intézményesülése mindannak, ami a szövetséget évtizedek óta jellemzi. Nagyszámú, második vonalbeli, de nem másodrangú hölgymunkatárs, akik nem föltétlenül azért kerültek, vagy inkább nem kerültek előtérbe, mert a szebbik nem köréből valók, hanem a politikai alakulatokra is jellemző (nem minden esetben méltányos, teljesítményorientált) előléptetési politika miatt.

Az RMDSZ nőszervezetét afféle „elit klubnak” tekinthetjük, az erdélyi magyar hölgyek egyik jelentős fórumának – elvárásaink is ehhez mértek. Olyan szervezetnek, amelynek nem csak kirakatszerepet kellene betölteni a szövetségen belül, hanem képviselnie, érvényt szereznie azoknak a kezdeményezéseknek, programoknak, amelyek nem kimondottan „nő-ügyek”, a nők szemszögéből viszont nagyobb jelentőséggel bírnak. Olyan szervezetnek, amelynek nem az a célja, hogy a nő-kvótát kipipálják az RMDSZ-ben, hanem hogy olyan hölgyek előmenetelét segítse, akiknek érvényesülése aztán „hozza magával a kvótát”. Mifelénk nincsenek különösebb tapasztalatok, csak elméletek arra vonatkozóan, hogy a nők jelenléte valóban, és ha igen, mennyire, milyen formán változtatja meg a politikát, hiszen azok a hölgyek, akik politikai karriert futottak be, rendszerint férfiabbak voltak a férfiaknál, vagy – néhány kivételtől eltekintve – meglehetősen szerény teljesítményt nyújtottak. De ha a hölgyek adottságaiktól fogva valóban hozzá tudnak járulni egy mástípusú, emberarcúbb politika létrejöttéhez, arra ugyancsak érdemes lenne rádolgozni. Talán a célokon kell elsősorban változtatni, egy élhetőbb világért harcba szállni nőpolitikusokként, nem a harci eszközöket nőiesebbé, rafináltabbá tenni.
 
Markó Béla szenátor a küldöttgyűlésen elmondta: nem idegen tőle a női államfőjelölt gondolata. Még szaván foghatjuk, hiszen 2014-ben elnökválasztás lesz Romániában, az RMDSZ pedig stratégiai okokból bizonyára ismét állít önálló jelöltet, ahogy azt az elmúlt években is tette. Amennyiben a Szociálliberális Szövetség (USL) jelöltje valóban Crin Antonescu marad, nem ismétlődik meg a korábbi választásokon tapasztalt szoros verseny, a liberális politikus ugyanis biztos befutónak tekinthető. Ilyen körülmények között az RMDSZ akár meg is engedhetné magának a hölgyjelölt „kockázatát”, amely határozottan érdekes, és talán nem is eredménytelen kalandtúra lenne az etnikai, nemi, faji, szexuális előítéletekben, diszkriminációban élen járó Romániában.
 
Ezekkel a gondolatokkal kívánunk eredményes munkát az RMDSZ nőszervezetének azoknak a hölgyeknek a nevében, akik bátorítást látnak, önbizalmat merítenek belőlük. Azoknak a nevében is, akik pályafutásuk során szembesültek-szembesülnek a nemi diszkrimináció jelentette hátránnyal, megaláztatással, jelentsen a szervezet számukra valós érdekvédelmet! És persze egy őszinte „hajrá!” azok részéről is, akik magabiztosan úgy vélik, azért mégsem kéne ambícióinkat folyamatosan a férfiakkal való egyenjogúság elérésére korlátozni …
 
szabadsag.ro, 2013-09-30, Székely Kriszta






hozzászolás