Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár, EP-képviselőjelölt: épített örökségünkhöz méltóak kell lennünk

2014-05-01

Több fotó megtekintéséhez kattintson ide !

Az EP-képviselőjelölt május 1-jei kampánykörútjának fő állomáshelyei a Maros megyei épített örökség helyszínei voltak. Hegedüs Csilla elsőként a felújítás alatt lévő marosvásárhelyi középkori vár munkálatait tekintette meg Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatójának útbaigazításával, majd a kerelőszentpáli Haller-kastély romjaihoz látogatott el az önkormányzat képviselőivel. Az örökségvédelmi államtitkár úgy vélte: a Haller-kastély örököseinek és a helyi önkormányzatnak közösen és hatékonyan kellene fellépniük a kastély megmentésére, hiszen a hosszan elhúzódó tárgyalások veszélybe sodorják Erdély egyik legnagyobb kastélyának megőrzését. „Európaiságunknak első sorban az értékeink tudatosításában és a hatékony tenni akarásunkban kell megmutatkoznia. Azt szeretnénk, ha erős képviseletünknek köszönhetően továbbra is minél több uniós alapot le tudnánk hívni, de időközben a közösség neveléséről sem szabad megfeledkeznünk” – tette hozzá az örökségvédelmi államtitkár.

Hegedüs Csilla kampánykörútján Marosszentkirályon és Búzásbesenyőn az Európai Parlamenti választások fontosságáról beszélt, részt vett a marosvásárhelyi Maros-parti Családi Majálison, azt követően pedig a gernyeszegi Teleki-kastélyt, majd a görgényszentimrei Bornemisza-Rákóczi kastélyt látogatta meg.






hozzászolás