Itt az ideje annak, hogy az erdélyi magyarokat nő is képviselje az Európai Parlamentben

2014-01-28

Több fotó megtekintéséhez kattintson ide !

Biró Rozália, szenátor, a Nőszervezet elnöke rövid visszatekintésként, valamint az elmúlt év megvalósításait összegezve elmondta: „Büszkék vagyunk arra, hogy a Nőszervezet szeptemberi, országos alakuló gyűlése óta a 23 megyei és területi szervezetünk mellett több mint 100 helyi szervezetünk jött létre, amely hálózatnak és közösségi felhajtó-erőnek köszönhető, hogy a Mosolygó Karácsonyt! országos rendezvény-sorozatunk keretén belül 38660 erdélyi magyar emberhez sikerült eljutnunk.” 

A közelgő EP választásokra reflektálva az elnök-asszony kifejtette: „Az erdélyi magyar közösség szempontjából kiemelten fontos, hogy a Szövetség képviselői továbbra is ott legyenek az Európai Parlamentben és az RMDSZ programja mentén a jövőben is a mi érdekeinket képviseljék. Az idei évben pedig, amelyet az EU a család és a munka évének jelölt meg, nagy aktualitással bír, hogy az RMDSZ EP listáján a hölgyek is hangsúlyosan jelen legyenek, beemelve a kampányba az általuk képviselt értékeket és tudáshalmazt.” Ezt követően Hegedüs Csillát mutatta be, mint a Nőszervezet első számú EP jelöltjét, röviden méltatva eddigi munkásságát.

„Azt szokták mondani, hogy azért van szükség női politikusokra, mert általuk ember-közelibbé, szociálisan érzékenyebbé, empatikusabbá válik a sokszor rideg törvényhozás. Az RMDSZ Nőszervezete is úgy látja: itt az ideje annak, hogy az erdélyi magyarokat nő is képviselje az Európai Parlamentben.” – indította beszédét Hegedüs Csilla, aki a továbbiakban a Nőszervezet kampányt előkészítő tevékenységére, valamint a programban megfogalmazott fő témákra tért ki. „Elindítottunk egy országos párbeszéd-sorozatot, hisz úgy gondoljuk, az RMDSZ Nőszervezetének határozott, a nők problémáira választ kereső programpontokkal kell kiegészítenie az RMDSZ Európai Parlamenti választási programját. Eddig Szilágy megyében és Kolozsváron egyeztettük a program-javaslatainkat, melyek a nők és a férfiak egyenlő bérezésére, a családtervezés bátorítására, valamint a vállalkozó nők versenyképességének növelésére koncentrálnak”.

Hegedüs Csillát, mint a Nőszervezet EP jelöltjét jelenleg 17 területi szervezet és a Szabadelvű Kör támogatja, amelyeknek a sajtótájékoztató keretén belül is megköszönte a bizalmat.

A folytatásában Biró Rozália pár mondatban az RMDSZ Nőszervezetének mind a 9 jelöltjét bemutatta, kiemelve, hogy általuk Erdély minden régiója képviselve van: „Meggyőződésünk, hogy oda kell figyelni azokra a különbségekre, amelyeket egy-egy régió közössége felmutat. Másak az elvárások szórványban és másak a tömbmagyarságban, a helyi közösségekkel folyamatos kapcsolatban levő jelöltjeink pedig hitelesen képviselni tudják ezeket a valós elvárásokat”.







hozzászolás