16 akciónap a nők elleni erőszak felszámolása érdekében – eredményeit értékelte a külügyi bizottság multiszektoriális munkacsoportja

2017-12-13


Az Isztambuli Keretegyezményre épülő jogi harmonizáció, a keretegyezmény gyakorlatba ültetésének, a nők elleni erőszak felszámolásának hajtómotorjai lesznek az elkövetkező években a külügyi bizottság keretében működő multiszektoriális munkacsoport tagjai – értékelte ki a nők elleni erőszak felszámolásáért szervezett 16 akciónap eredményeit december 12-én a munkacsoport.

A munkaülés cselekvési tervet is elfogadott, amely megfogalmazza az érintett szakterületek közötti kommunikációs hálózat kiépítésének, az állandó hatékony párbeszéd szükségességét az erőszak bármilyen formájának mihamarabbi felszámolása érdekében. A családon belüli, illetve a nők elleni erőszak országos stratégiájának felújítása, a román jogrendszer összehangolása az Isztambuli Keretegyezménnyel kiemelten fontos cél, akárcsak az Isztambuli Keretegyezmény gyakorlatba ültetése és monitorizálása – állapították meg az ülésen. „Tekintettel arra, hogy mind a törvényhozó testületből, mind pedig a szakminisztériumokból, valamint a kormány intézményeiből, illetve a civil szféra képviselőiből áll a munkacsoport, meggyőződésem, hogy különböző szemszögből van rálátásunk azokra a lehetőségekre