Nyárádremetén a szászrégeni Nőszervezet színjátszó csoportja!

2017-06-14


A szászrégeni Nőszervezet amatőr színjátszó csoportja a nyárádremetei kultúrotthon színpadát választotta második fellépésük helyszínéül, 2017. június 9-én délután. A nyárádremetei hölgyek felkérésére adták elő a Mosolyalbum című nagy sikerű előadásukat. Az előadás öt jelenetet foglalt magába és mindenik jelent középpontjában a nő állt, mint feleség, mint dolgozni vágyó és dolgozó nő, illetve mint modern nő.

Moga Anna, a nyárádremetei RMDSZ elnöke köszöntötte a résztvevőket, elmondva, hogy öröm számukra ez a találkozás és remélik, hogy a jövőben ők is hasonló sikereket érnek el, hiszen már nagyon szeretnék a régeniekhez hasonlóan megpezsdíteni a községben az életet, elindítani a nőszervezeti munkát, mi több, egyszer hátha ők is vendégszerepelhetnének Szászrégenben.

Biztos vagyok benne, hogy  Nyárádremetén is vannak olyan hölgyek, akik mögé fel lehet sorakozni és csapatban, munkájukat támogatva, segítve erős közösséget, női közösséget is lehet. Ezek a találkozások segítenek abban, hogy egymás sikeréből erőt merítve építsük saját közösségünket, figyeljünk egymásra. A Nőszervezet pontosan az a hely, ahol kicsitől a legidősebbig mindenki megtalálja a helyét, ahol mindenki annyit vállal fel, amennyit meg tud tenni, ahol egymást meghallgatva, egymástól tanulva építkezünk.” - lelkesítette a nyárádremetei hölgyeket Csép Andrea a Maros megyei Nőszervezet elnöke, az RMDSZ parlamenti képviselője.

Tartalmas és hangulatos péntek délután volt mindenki számára. A színjátszó csoport tagjai egy ismeretlen közönség előtt mutathatták be színész tehetségüket, amelynek sikeréről a hangos nevetések és a tapsáradatok tanúskodtak.  Az előadást követően tapasztalatcserére került sor. A régeniek egy kávé mellett meséltek a nyárádremetei hölgyeknek a kezdetek kezdetéről, hogyan alakult a szászrégeni Nőszervezet, milyen tevékenységeket végeznek, milyen nehézségeik és sikereik voltak az elmúlt 3 és fél év alatt. Mára a szászrégeni közösség mozgatórugója a Nőszervezet, azt vallják: a kezdeti lendületet soha nem szabad hagyni.







hozzászolás