Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök beszéde Zilahon

2017-03-15


Március 15. az erdélyi magyarok számára örökértékű. Ez a kisebbségi jogainkért és szabadságunkért vívott örökös küzdelmünk szimbóluma.

Ma reggel az RMDSZ törvényjavaslatot iktatott a képviselőházban, amelyben azt kezdeményezi, hogy legyen március 15. hivatalos ünnep Romániában, és legyen munkaszüneti nap a romániai magyarok számára.

Jogos elvárásunk, hogy nemzeti ünnepünket méltó módon ünnepelhessük, és ezt az állam tiszteletben tartsa hivatalos ünnepnapként.

Szabadság, egyenlőség, testvériség!

Kedves szilágysági magyarok, Mit jelent ez 2017-ben az erdélyi magyarok számára Romániában?  A jogainkért és szabadságunkért folytatott harc egyik fontos pillanata. Ahol nincs jogállam, ott nincs szabadság. Az a nép, melynek vezetőit félreállítják, nem szabad. Az a nép, amelyet megfosztanak jogaitól, előbb-utóbb eléri béketűrésének határát és küzdeni fog.

Ez a mi szabadságharcunk. S hogy miért kell még mindig harcolnunk a szabadságunkért? Mert nálunk most zsarnokság van. Zsarnokság van ott ahol a szülőket kihallgatják, a diákoknak megtiltják, hogy iskolába iratkozzanak. Zsarnokság van ott, ahol tanáraink félnek, közösségi vezetőinket pedig félreállítják. Zsarnokság van ott, ahol megtiltják a nemzeti szimbólumaink és anyanyelvünk használatát. De zsarnokság lakozik ott is, ahol a férfi veri a nőt, ahol nem fogadják el a másként gondolkodót.

Az egyenlőség mindenek előtt egymás kölcsönös tiszteletét jelenti – a többség és a kisebbség kölcsönös megbecsülését.

A többségi társadalom csak akkor várhatja el, hogy tiszteletben tartsuk hagyományait, ünnepeit, ha ez a tisztelet kölcsönös. Nem pozitív diszkriminációt akarunk, hanem egymás jogainak a tiszteletben tartását.

De az egyenlőség az egymás tiszteletét is jelenti. A szabadságharc idején is már számos nő bebizonyította azt, hogy méltó társ a küzdelemben. Harcoltak nők a férfiak oldalán, dolgoztak otthon a földeken, kézben tartották a gazdaságot, hogy legyen, amiből harcolni. Ugyanakkor a nő feleség és anya is: aki elküldi és hazavárja a harcba induló férjet, gyermeket. Róluk is kell szólnunk, őket is megilleti a köszönet és a tisztelet.

Több ezer férfi köszönheti életét Kossuth Lajos legfiatalabb húgának, Kossuth Zsuzsannának, aki fiatal özvegyként minden energiáját a betegek, sebesültek megsegítésére fordította. Felhívást intézett az arisztokrata asszonyokhoz, hogy adjanak elég kötszert és vásznat, ő maga pedig kórházról kórházra járt az országban. 1849-ben a magyar honvéd csapatok országos főápolónőjévé nevezték ki.

Voltak olyan nők, akik nemcsak otthonról támogatták a szabadságharcot, vagy a kórházakban ápolták a sebesülteket, hanem maguk is a csatamezőn harcoltak. Egy példát mondok el önöknek: Bányai Júlia Bányai Gyulaként jelentkezett katonának. Nemcsak keményen harcolt, hanem kitűnő francianyelv-tudásának köszönhetően francia táncosnő bőrébe bújva kémkedett is. Bem József tábornok érdemei elismeréseként századosi ranggal tüntette ki.

Hölgyeim és uraim, kedves szilágyságiak,

Mit jelent nekünk a Testvériség? – ne tégy olyat mással, amit nem akarsz, hogy más tegyen veled. Mi nem kérünk megkülönböztetést, csupán azt, hogy ugyanúgy tartsák tiszteletben a mi jogainkat, mint a többség elvárásait.

De testvériséget jelent az, ha kisebbség és többség békében tud egymás mellett élni.

Mi ezt akarjuk: szabadságot, egyenlőséget, testvériséget.  Méltó életet, szabadon, itthon, a mi hazánkban. Nekünk, gyermekeinknek, unokáinknak. Ezért kell dolgoznunk, ezért kell kiállnunk, nap mint nap. Ez a MI szabadságharcunk.

 







hozzászolás