Gyermekzsivajtól zsongott a vár Marosvásárhelyen

2016-03-24


Műanyagkanál-testű, papírfülű nyuszik születtek, papírkosárkák készültek és több száz tojás öltözött ünneplőbe a hét végén a marosvásárhelyi várban működő történelmi és régészeti múzeum termeiben. A marosvásárhelyi RMDSZ Nőszervezete rendezte Húsvéti zsongásra – akárcsak tavaly és tavalyelőtt – rengeteg gyerek érkezett, pénteken hat általános iskolás és négy középiskolás csoport vett részt az ünnepre hangoló játékokon és alkotóműhelyekben, szombaton pedig szülőkkel, nagyszülőkkel érkeztek a kézműveskedni, tojást festeni, faragni, mondókázni vágyók. Mi több, a pénteki látogatók közül többen szombaton is eljöttek – tudtuk meg Koreck Máriától, a Nőszervezet illetékesétől.

Péntek délelőtt két osztállyal, az Európa Gimnázium negyedikeseivel, Szilágyi Hajnal tanítónő diákjaival és a Római Katolikus Teológai Gimnázium előkészítőseivel, Sükei Mária kis tanítványaival találkoztunk a várbeli épületben. A gyermekek szebbnél szebb locsolóversekkel ismerkedtek meg, aztán Kelemen Vera, az Unitárcoop Alapítvány önkéntese irányításával hagyományos minták alapján láthattak neki a tojásfestésnek. 

– A tojásírás hagyománya a gyimesi csángóktól ered. A megfőzött tojást méhviasszal írjuk meg, aztán belemártjuk a festékbe. Ezt követően forró ronggyal letöröljük a viaszt, majd szalonnával fényesítjük a tojást – sorolta Vera az alkotás lépéseit. A gyerekek nagy igyekezettel dolgoztak, néha egyikük-másikuk az önkéntestől vagy tanító nénijétől kért segítséget.

– Van még egy tojás? Kijön a viasz a nadrágból? – kérdezgették időnként a kisebb tojásfestők. Közben az épület folyosóján fafaragáshoz gyülekezett egy kisebb csapat, a másik emeleti teremben pedig a papírfonás művészetét lesték el és próbálták ki a gyerekek, ottjártunkkor éppen a papírkosár szárait sodorták jó páran. Lassan a várudvar is megtelt élettel, egymást követték a mondókák, népi gyermekjátékok. 

Szombaton a kinti tevékenységek elmaradtak, a családdal érkező gyermekeket ugyanis nehezebb lett volna csoportos játszásra összefogni. A kézműveskedés azonban a Zsongás második napján is igen népszerűnek bizonyult, a gyerekek sorra minden foglalkozásba belekóstoltak, faragtak, filcből alkottak, mézeskalácsot sütöttek, tojást festettek.

– Körülbelül 350 tojás fogyott el a két nap alatt. Ez a szám a rendezvény látogatottságát is jelzi, a legtöbb gyerek ugyanis egyetlen tojást festett, hogy a többi tevékenységekre is jusson ideje – mondta Koreck Mária. A Húsvéti zsongásról természetesen nem maradhatott el az egyre inkább hagyománnyá váló kézművesvásár sem, ahova nyolc alkotó hozta el ünnepváró termékeit, egyebek mellett kötött árut, kerámiát, illetve a Házi áldás soraival díszített kézimunkát. 


Forrás: www.e-nepujsag.ro






hozzászolás