A megelőzés a legfontosabb

2015-10-07

Több fotó megtekintéséhez kattintson ide !

Pótolhatatlan vagy! – hívta fel a figyelmet a mellrák megelőzésére és értelemszerűen a szűrővizsgálatok fontosságára dr. Andó Katalin főorvos a megyei Nőszervezet által szervezett előadáson.

Több mint százan – zömében természetesen nő – gyűlt össze hétfőn délután a Németi református templom gyülekezeti termében „A te tested, a te EGÉSZséged!” című egészségügyi előadáson, amely főképp a mellrák megelőzésének fontosságára hívta fel a figyelmet, ugyanakkor az előadást követő kötetlen beszélgetésen számtalan kérdés és tévhit–cáfolat is elhangzott. Elsőként az ötletgazda Szatmár Megyei RMDSZ Nőszervezet elnöke, Major Melinda köszöntötte az egybegyűlteket, akik a terembe lépéskor mindannyian ruhájukra tűzték a mellrák elleni küzdelem szimbólumát, a rózsaszín szalagot. A folytatásban dr. Andó Katalin, a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház Imagisztikai Osztályának főorvosa foglalta össze előadásában a mellrák okait, a megelőzés lépéseit, az önvizsgálatot, a periódikus szűrővizsgálatok fontosságát, a mammográfiát. A mellrák kialakulásának pontos oka ismeretlen, vannak viszont kockázati tényezők, amelyek növelik a betegség kialakulásának esélyét. Az előrehaladott életkor, a korai - 12 év előtti - menstruáció, a kóros elhízás, a fogamzásgátló tabletta használata, az egészségtelen táplálkozás, a HPV fertőzés, a betegség előfordulása a családban mind-mind növelik a mellrák kialakulásának a kockázatát. S bár lényegesen ritkábban, de a férfiaknál is előfordul az emlőrák, méghozzá sokkal agresszívabb formában, mint a nőknél. S mint minden betegség esetében, a megelőzés itt is nagyon fontos szerepet játszik – sőt, mondhatni életmentő szerepet, hiszen ha „idejében észreveszik és kezelik, a mellrákot túl lehet élni.” – hangzott el. Bár Romániában átlagosan 10 000 nő esetében fordul elő mellrákos megbetegedés, ez a szám, ez az arány még mindig nem elég indok (vagy épp figyelmeztetés), hogy rábírja a nőket: félévente–évente menjenek el egy szűrővizsgálatot. „Nyáron, a vakációra hazajövő, külföldön dolgozó hazánkfiai, pontosabban asszonyai szinte sorban állnak a rendelők ajtajai előtt és végeztetik el a mammográfiai és nőgyógyaszti szűrővizsgálatokat. És nem csak azért, mert a külföldi betegbiztosításoknál egyszerűen kizáró ok a szűrővizsgálatok elhanyagolása, hanem azért is, mert tudatosul bennük ezek fontossága. Egyszerűen nem értem, az itthon élők miért nem jönnek, számukra miért nem fontos.” – fogalmazott a főorvosasszony. Aki ezt követően mindenki számára érthető részletességgel és alapossággal magyarázta el a mammográfiai vizsgálat menetét, a különbséget e között és az ultrahangos vizsgálat között, illetve válaszolt arra is, bizonyos kor (40 év) fölött miért  alkalmazzák az első, míg 40 év alatt a második kivizsgálási módszert – könnyen előfordulhat, hogy a szűrővizsgálatra jelentkező 40 év alatti nő a terhesség korai szakaszában van és még nem tud róla, s ezért károsulhat a magzat. Dr. Andó Katalin nem csak a mellrákról beszélt, hanem egy másik, szintén a mellben megjelenő „jelenségről”, a cisztákról is, melyektől „nem kell megijedni, de meg kell vizsgáltatni.” – mint mondta. Előadása végén olyan tévhiteket is sietett eloszlatni, miszerint a hason alvás előidézheti a mellrákot, vagy a túl szoros, esetleg felpolcolós „push–ap” típusú melltartók.







hozzászolás