Biró Rozália: meg kell szólítanunk az embereket

2015-03-10


„A Szövetség vérkeringését, motorját mi jelentjük, és tudatosítanunk kell magunkban, hogy mindegyikünk nagyon értékes tagja annak a közösségnek, amelyben él” – fejtette ki Biró Rozália szenátor, az RMDSZ nőszervezetének elnöke ma, március 10-én azon a parlamenti találkozón, ahol Tudor Veronka alelnök meghívására a Szászrégeni területi és körzeti Nőszervezet delegációja vett részt. 

Köszöntőjében Biró Rozália hangsúlyozta, a nők ismerik a helyi közösségek igényeit és leleményességükkel mindig tudják, hogy éppen miben segíthetnek, és ráéreznek arra, hol tudják kamatoztatni tudásukat. „Meg kell szólítanunk az embereket és be kell számolnunk az RMDSZ által elért eredményekről” – szólította fel a jelenlévőket a Nőszervezet elnöke. 

„A kölcsönös tisztelet kell vezéreljen bennünket és munkánkat. Az elmúlt hónapok tapasztalata pedig azt mutatja, érdemes időt és energiát fektetni a Nőszervezet működésébe, mert ennek köszönhetően fejlődést látunk közösségünk életében. Küzdenünk kell nyelvi és kulturális értékeink megmaradásáért, mert csak így biztosított a jövőnk” – nyomatékosított felszólalásában Laczikó Enikő államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője. 







hozzászolás