Hegedüs Csilla: Akkor leszünk sikeresek, ha egymástól tanulunk és egymásnak, a közösségnek adunk (AUDIÓ)

2014-04-04

Több fotó megtekintéséhez kattintson ide !

Az esemény kezdetekor a házigazdák szerepében Borzási Sarolta, a kolozsvári nőszervezet elnöke, illetve Márton Orsolya, a Kolozs megyei nőszervezet ügyvezető elnöke köszöntötték a jelenlévőket.

„A siker relatív és általában az érzi a leginkább annak, akiről a környezete nagyon könnyen ki tudja jelenteni, hogy sikeres. Azonban az, aki benne van, az tudja a leginkább, hogy az út, amely a sikerhez vezetett tele van akadályokkal és kételyekkel. Fontos, hogy ezeket a kételyeket, tapasztalatokat, nehézségeket megosszuk másokkal, ahhoz, hogy tanulni tudjunk egymástól” – fogalmazta meg köszöntő beszédében Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke.
 
Hegedüs Csilla, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje elmondta, egy nő attól lesz sikeres, ha szükség van rá. A siker mércéje ugyanakkor az is, ha valaki örömteli életet tud élni. „Számomra két szó határozza meg a sikerességet: az, hogy szükség van-e rám a családomban, a munkahelyemen, a közösségben, illetve mindazok az örömök, amiket adok és kapok. Amikor azt mondom, hogy sikeres vagyok, akkor édesanyaként, emberként, nőként vagyok sikeres, nem az éppen betöltött funkcióm tesz azzá.“ Hegedüs Csilla beszámolt arról, hogy 21 állomásán vannak túl a Nőszervezet párbeszéd sorozatának. Közel ezer hölggyel találkoztak, majdnem 7 ezer kilométert tettek meg. „Sok hölgytől sokat kaptunk a körút során, egymástól tanultunk, ezáltal egymásnak, a közösségnek is adtunk valamit. Ezt jelenti az RMDSZ Nőszervezete“ - hangsúlyzta Hegedüs Csilla.
 
Az EP-képviselőjelölt kiemelte, a siker titka abban is rejlik, hogy mindazoknak a feltételeknek is teljesülniük kell, amelyek pozitívan diszkriminálják a nőket, biztosítva ezzel számukra azt, hogy a gyereknevelés mellett is el tudják végezni azt a munkát, amelyhez tehetségük, elhivatottságuk van. Hegedüs Csilla szerint ezért is fontos, hogy az Európai Parlamentben a nők hangját is hallassa valaki, aki ismeri a problémáikat.
 
,,Sok olyan nő él és tevékenykedik közösségünkben, akik az élet valamely területén sikeresek. Mi azt vállaltuk, hogy ennek az eseménysorozatnak a keretében ezeket a jó példákat bemutatjuk, hiszen a 21 állomásos konzultáció során megfogalmazódott, hogy szükség van a példaképekre, hiszen így tudunk egymás tapasztalataiból, sikereiből tanulni”– összegzett Nagy Emese, az RMDSZ Nőszervezetének ügyvezető elnöke.
 
A délután folytatásában Lészai Emőke óvónő, Márkus Etelka televíziós szerkesztő, valamint Székely Zsuzsa vállalkozó beszélgetett a jelenlévőkkel a család és a karrier összeegyeztetéséről, valamint a siker különböző értelmezéseiről.
 
A Sikeres Nők Iskolájának következő kiadására április 12-én, Marosvásárhelyen a Maros Művészegyüttes termében, 14.00 órai kezdettel kerül majd sor.

A hanganyag ITT érhető el. 






hozzászolás